2014. augusztus 3., vasárnap

Magamról.

Szeretettel köszöntelek a Fitt fazék kultúrblog oldalán! :)


Sütő Izabella vagyok, szakmámat nézve közgazdász, közel 20 év bankszférában eltöltött sok-sok hasznos tudással a hátam mögött.  Emellett 3 lány tesókával, 2 unokaöccsel, 1 unokahúggal, Ő a kisYza, 1 szerető Apával aki Édesanyámmal kéz a kézben tartotta össze a Családot, mígnem Anyut elszólították tőlünk. 

Ezt a blogot azért indítottam el, mert mikor barátaimmal, ismerőseimmel beszélgettem arról, hogy én hogy étkezem, miket főzök, mit sportolok, akkor azt tapasztaltam, hogy nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal hallgatják. Néhányan az egészség központú életmódomon csodálkoztak, én pedig azon, hogy Ők hogy hogy nem eszik, isszák azt amiket én :) 

Nagyon fontosak számomra a szervezetünk egészséges működésével kapcsolatos dolgok. 11 évig ritmikus sport-gimnasztikáztam versenyszerűen. Imádok főzni, sütni, enni, imádom az ízeket. Hiszem azt, hogy egészségi állapotunkat nagy mértékben az elfogyasztott ételek, italok befolyásolják és hogy sok "nyavalyát" meg lehet gyógyítani megfelelő étrenddel. Nem vagyok híve semmilyen trendi diétának, táplálkozásnak. Vallom, hogy minden ember egyedi, mind fizikai, mind mentális téren. Ettől szép a világ:)

A blogomban megmutatom, hogy hogyan kell elkészíteni a megszokott, finom ételeinket egészségesebb kivitelben és elképzelhetően sok újdonsággal is fogsz találkozni. Így mindenkinek a kezébe adom, hogy mit és hogyan készítsen el, annak érdekében, hogy egészséges étel kerüljön az asztalra. Ha ez szimpatikus, akkor száműzni kell a kifogások tárházát, az egészségesebb hozzávalókat kell levenni az üzletek polcairól, míg a konyha és a spájz lassan elkezdi elfelejteni a régi, megszokott és kevésbé egészséges alapanyagokat. Egészségünk, az életünk a saját kezünkben van, mindenkinek a saját felelőssége, hogy hogy bánik vele

Általános sablonokat arra vonatkozóan, hogy mit kell enni ahhoz, hogy egészségesek legyünk, semmiképpen nem szeretnék kialakítani. Csupán arra kérek mindenkitől nyitottságot, hogy legyen kíváncsi a reform dolgokra és vegye ki belőle azokat, amik a saját szervezetének jók. A reform alapanyagokban pedig az a jó, hogy ezeket nem az UFO-k hozzák, hanem sokszor rég elfeledett de őseink által fogyasztott, természetközeli dolgokról van szó. Ilyen pl. az árpa, vadköles vagy pl. a cikória kávé, cékla levél, csicsóka.

A hagyományos magyar konyha ízeiben szocializálódtam. 2015. márciusa óta vegánul étkezem. Tehát ekkortól kezdve csak vegán ételeket osztok meg a blogomon. Szeretek kísérletezgetni új alapanyagokkal, viszont nem tartom egészségesnek a szélsőséges étkezési irányokat (mert most ez és ez a divat) és a kalóriaszámolgatást sem. Teljes értékű, tiszta, természetközeli étkezésnek vagyok a híve.

Szeretném eloszlatni azokat a félelmeket, amelyek miatt az emberek túl nagy feladatnak élik meg esetleges rossz szokásaik megváltoztatását, amelynek következményeként bele se kezdenek az életmódváltásba:
Elárulok egy titkot: 
Egészség csak egészséges életmóddal érhető el. Olyan életmóddal, amelyet természetes szokásunkká kell alakítunk, mint ahogy pl. a levegőt vesszük.  

Utamnak érzem, hogy információkat adjak embertársaimnak arról, hogy az egészségtudatos táplálkozás nem ördögtől való. Hogy szokásain mindenki tud változtatni. Mindenki képes rá!

Imádok enni, izgalomba hoznak az illatok és az alkotás lehetősége :))

Igyekszek feltenni, saját magam által elkészített egészséges, akár nyers, vegán, szénhidrát csökkentett ételeket receptekkel. Odafigyelek minden egyes összetevőre, hogy az az egészségünket szolgálja.

Olyanokat készítek, amelyek nekem ízlenek és csak remélni tudom, hogy Nektek is ízleni fog ha elkészítitek.

Emellett olyan finomságokat is kreálok, amelyeket aktív sportolás mellett bűntudat nélkül fogyaszthatsz, miközben támogatja izmaidat és hozzájárulhat az egészséges, karcsú alak kialakításához.

Könnyen elkészíthető ételeket csinálok, gondolva ezzel arra, hogy otthon akár a gyerekekkel együtt is el tudjátok készíteni vagy éppen azokra a Hölgytársaimra és Férfiemberekre, akik sütni/főzni kevésbé tudnak, illetve szoros időbeosztással rendelkeznek. Ezen kívül megosztok sok információt szervezetünk működéséről, tápanyag szükségletéről, hogy együtt kulturálódjunk :).

Ajánlás:

Ajánlom ezt a blogot azoknak, akik őszinték önmagukhoz és pontosan tudják, hogy egészségük és alakjuk legnagyobb részt azon múlik, hogy önszántukból, saját kezükkel mit tesznek a saját szájukba; magyarul mit és mennyit esznek meg (kivétel persze ha valamilyen hormonális vagy egyéb betegség áll fenn) és egészségükért hajlandóak is tenni.

Őszintén jelzek vissza azoknak, akik az időhiányra, pénzhiányra (együttes néven kifogások) hivatkozva üres kalóriákkal etetik gyermeküket vagy saját magukat. Persze ez egy érzékeny mezsgye, mert biztos vagyok abban, hogy minden szülő a lehető legjobbat szeretné gyermekének. Éppen ezért nem rontok ajtóstól a házba. Aki érdeklődik szívesen válaszolok. 

Viszont azt minden szülőnek tudni kell, hogy a gyors étkezde az nem lehet ajándék egyetlenegy gyermeknek sem. Kérem, hogy gondoljatok bele őszintén, hogy ha rossz étkezési mintát mutattok gyermekeiteknek, akkor azt akarva-akaratlanul átörökítitek nekik. Talán bele se gondoltok abba, hogy ezzel a gyerekekre toljátok a felelősséget, hogy mikor tudatukra ébrednek a fiatalok, saját maguk kezdjenek el; akár egész életen át küzdeni azért, hogy egészségüket (testi-lelki), önbizalmukat visszanyerjék.

Az Ajánlás részben található dolgokat, akinek nem inge ne vegye magára. Tőlem szociális kenőolajat, csúsztatást nem fogtok hallani. Őszinte ember vagyok és őszinte emberek társaságában érzem jól magam :)

Ölelés Mindenkinek!
Iza.

13 megjegyzés:

Anita írta...

Iza,örülök ennek a blognak!! :) pusz

Iza írta...

Kedves Anita!

Nagyon szépen köszönöm! :)
Annyira örülök, ha találsz nálam olyan érdekességeket,amit hasznosnak tartasz és olyan recepteket, amiket Te is szívesen elkészítesz otthon. Annak pláne ha ízlenek is, amellett, hogy egészségesek! :) Ha bármiben tudok segíteni szólj kérlek.
Puszi!

BerryMay írta...

Kedves Iza!

Nagyon tetszik a blogod, a mézeskalács receptet épp ma tesztelem. :) (Már hűtőben a tészta, holnap sütöm ki.) Nem vagyok egy konyhatündér, de gyors, egyszerű recepteket látok nálad.
Köszönöm, hogy mindezt megosztod másokkal is!

Legjobbakat,

Melinda

Iza. írta...

Kedves Melinda!

Ha kapok ilyen levelet, mint amit Te is írtál mosolyog a lelkem :) Nagyon örülök, hogy időt szántál arra, hogy mindezeket leírd nekem. Jól esik!

Azt meg, hogy a mézeskalács tésztája már a hűtőben van, izgalommal tölt el. Nagyon szeretném ha ízlene Neked és családodnak.

Megtennéd, hogy lefotózod majd?
Egyébként ezzel és saját recepttel is indulhatsz az Ünnepi receptversenyen, mit szólsz?

Nagyon szurkolnék Neked!!

Köszönöm, hogy a Pinterest-en is elkezdted követni a táblámat!

További szép estét kívánok!

Martonne Aniko írta...

Kedves Iza!
A kiflik ma kisültek, a fánkot a jövő hét végén próbálom ki!
Köszönöm a recepteket!
Anikó

Iza. írta...

Drága Anikó!

Képzeld el én még aznap válaszoltam Neked mobilról, amikor küldted az üzenetet. Most látom, hogy nem mentette el ez a masina. Azt írtam, hogy nagyon boldog vagyok, hogy megsütötted a kifliket és hogy nagyon izgulok, hogy milyenek lettek. Megkértelek arra, hogy küldj nekünk fotókat.

Sajnos kicsit megkésve kapod meg akkor az üzenetemet :(

Légyszi-légyszi írd meg nekem, akár ide, akár a Facéra, hogy milyenek lettek a kiflik és a fánkok és küldj kérlek fotókat! Pleeeease!

Köszönöm szépen!

BerryMay írta...

Kedves Iza,

Ójajj, elég időben észrevettem, hogy válaszoltál, igaz? :D :(
Pedig most látom, hogy fél órán belül vissza is írtál. Sajnos nem tudom, hogy kell beállítani, hogy lássam, ha választ kapok.:(
Így sajnos a receptversenyről is lemaradtam.

A mézeskalács nagyon finom lett, a karácsonyfára készület eredetileg, de nem jutott el odáig. :)

Szeretettel,

Melinda

Névtelen írta...

Kedves Iza,

A Blikk extra Receptek június-júliusi számában olvastam Rólad. Nagy izgalommal próbáltam rákeresni a blogra az újságban megjelölt cím alapján, de hibásan lett leírva. Ha tudod, kérd a javítást, mert lehet, hogy még többen lennénk, akik szívesen veled tartanánk. Én a neved alapján találtalak meg, teszem hozzá.
Most kezdem a böngészést!

Brigi

Iza. írta...

Kedves Brigi!
Nagyon szepen koszi a jelzesed! Igen en is eszre vettem. Megpróbálom javíttatni, remelem sikerül.
Iza.

Andrea Virág írta...

Kedves Iza!

Ma láttalak a Ridikül adásában, és nagyon tetszett, amiket mondtál. Én ugyan eszek húst, nagyjából úgy, mint Szandi, de jobban szeretem a zöldséges, gabonás ételeket. Sokat vívok ezért a 20 éves fiammal.....
Szeretném megkérdezni, hogy a blogodon megtalálható a turmixnak és az egészséges golyónak a receptje (utóbbinál mondtál valami érdekes összetevőt)? Én most egy olyan kihívásban veszek részt a héten, ahol sem cukor, sem liszt nem lehet az édességben, ha már azt szeretnénk enni, én pedig nass nélkül sajnos nem tudok meglenni 1 hétig sem :-(

Köszönöm, Andi

Iza. írta...

Kedves Andrea!

Nemrég válaszoltam az üzenetedre, megkaptad? Mert az asztali gépen én nem látom.? Mobilról töltöttem fel. Köszönöm előre is válaszodat.

Andi Dusa írta...

Izácska, végre itt is!!!Most volt ennyi lélegzetvételnyi időm , hogy kalandozzak az oldaladon(persze még nincs kész az összes szörpi,leültem 10 percre! Nagyon tetszik a bemutatkozó rész.
Puszillak és várlak������

Andi Dusa írta...

Izácska, végre itt is!!!Most volt ennyi lélegzetvételnyi időm , hogy kalandozzak az oldaladon(persze még nincs kész az összes szörpi,leültem 10 percre! Nagyon tetszik a bemutatkozó rész.
Puszillak és várlak������