2014. december 4., csütörtök

Egészséges mézeskalács

A mézeskalács készítés igazi varázslat. Nah persze nem azért, mert összekotyvasztunk sok mindent és meghintjük az örök élet esszenciájával, hanem azért mert olyan finom illatok keringenek az egész lakásban, mikor sülnek, meg annyira cukik a kis rénszarvasok, csizmácskák és angyalkák, amiket kiformázunk a finom tésztából. 

Valahogy lelkünket már ünneplőbe öltöztetjük, mikor gondolatban elhatározzuk, hogy mézeskalácsot sütünk :)

Ennek elkészítésébe bevonhatjuk a gyerekeket is, biztos tetszeni fog nekik. A díszítése ha a kicsi kezük munkáját dicséri, külön öröm lesz számukra.

Majd látjátok a fotókon, hogy szépen becsomagolva akár gyereknek, akár felnőttnek, igazán szép Mikulás ajándék is lehet. A kézzel készített ajándéknál nincs szebb és meghittebb.

Lássuk, hogyan is készül.

Nagyon sok receptet megnéztem míg végül az ihletet Moha mézeskalács receptje adta. Ő a mézeskalács készítés nagyasszonya. 

Ezt alakítottam át egészségesebb kivitelbe.
Egészséges mézeskalács.
Mézeskalács hozzávalók: (ha csak kis figurákat szeretnél, bőven elég egy családnak az alábbi mennyiség fele, én még a sok-sok forma mellett egy 5 lapos mézeskalács tortát is készítettem ennyi mennyiségből, nyersen 2235 g lett az összes összegyúrt tészta):
  • 50 dkg teljes kiőrlésű bio tönköly liszt
  • 50 dkg Dia-Wellness Zéró 6 lisztkoncentrátum (ez a liszt ilyen arányban pont 50 %-al csökkenti a szénhidráttartalmát a tönköly lisztnek)
  • 25 dkg méz
  • 25 dkg vaj (igazi)
  • 6 tojás
  • 40 dkg kókuszvirág porcukor (a kókuszvirág cukor kávédarálón porcukorrá darálva)
  • 2 teáskanál szódabikarbóna
  • 11 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék (apránként adagold és közben kóstold meg, hogy Neked milyen mennyiségben ízlik.)
  • 4 evőkanál citrom leve
  • 1 citrom reszelt héja
  • 3 púpos kávéskanál búzasikér
  • 1 csipet Himalaya só
Íróka hozzávalói és elkészítése:

Cukormentes íróka (a képeken látható mézeseket ezzel díszítettem):
  • 30 ml víz
  • 35 g DW 1:4 cukorhelyettesítő
  • 100 g kókusztejpor
A vizet a cukorhelyettesítővel felforraljuk, kicsire levesszük a lángot vagy ki is kapcsolhatjuk alatta a főzőlapot (kerámialapos tűzhely esetén) és belekavarjuk a kókusztejport. Hagyjuk kicsit hűlni (ha teljesen kihűl megkeményedik, így ezt ne várjuk meg, még langyosan tegyük zacskóba és kezdjük el a díszítést. Alacsony hőmérsékleten, tűzhelyen még fel tudjuk melegíteni, én egy icipici vizet ekkor tettem rá). 
Tehát a langyos írókát nejlon zacskóba tesszük és az egyik sarkával, amit óvatosan kivágtunk, tudjuk díszíteni a mézeskalácsot. 1 napig szárítjuk.

Nádcukros íróka:
  • 50 ml víz
  • 100 g finomítatlan nádcukor
  • 80 g kókusztejpor
A vízzel és a cukorral szirupot főzünk és belekavarjuk a kókusztejport, habverő segítségével. Hagyjuk kicsit hűlni (ha teljesen kihűl megkeményedik, így ezt ne várjuk meg, még melegen tegyük zacskóba és kezdjük el a díszítést. Alacsony hőmérsékleten, tűzhelyen még fel tudjuk melegíteni.  Néhány perc múlva elkezd szilárdulni, ezért ha szeretnénk belenyomkodni díszcukorkákat, azt minél hamarabb tegyük meg.

Tehát a langyos írókát nejlon zacskóba tesszük és az egyik sarkával, amit óvatosan kivágtunk, tudjuk díszíteni a mézeskalácsot. 

Cukros íróka:
  • 1 tojás fehérje
  • 20 dkg porcukor
  • 2 csapott evőkanál étkezési keményítő
  • 1 teáskanál ételecet
Az írókához a porcukrot átszitáljuk és elkeverjük a keményítővel. A tojásfehérjét a robotgép táljába tesszük a cukor egyharmadával és az ecettel. A habverőfejjel elkezdjük keverni, fokozatosan adagolva bele még porcukrot, amíg sűrűn folyós nem lesz.
Írókával és ehető (riszlisztből készített) cukorkával díszített mézeskalács.
Ha kiemeljük a habverőt, szakadozva folyjon le róla a máz. Nejlon zacskóba kanalazunk belőle, elkötjük a tetején, a csücskén pedig pici lyukat vágunk. Így szépen tudunk írókázni a mézesekre. Ha megszáradt minden díszítés rajtuk, akkor jól záródó dobozba tesszük, rétegenként zsírpapírral elválasztva, így nem kenik össze egymást, és nem is ragadnak össze.

Mézeskalács elkészítés:
  • A mézet a vajjal melegítsük össze gáztűzhelyen, alacsony hőfokon. Nem kell felforralni. Tegyük félre hűlni.
  • Ezután a tojásokat a porcukorral, majd a citromlével, a citrom héjával, szódabikarbónával, fűszerrel alaposan keverjük össze.
  • Majd egy tálba szórjuk bele a 2 féle lisztet és a búzasikért és jól keverjük össze.
  • Ezt követően vegyük elő a mixer dagasztó karját.
  • A tojásos masszába tegyük bele a vajas mézet és apránként szórjuk bele a lisztet. A dagasztó karokkal jól dolgozzuk el. A tészta ragadni fog, így a jó.
  • A tálat egy folpackkal takarjuk le és legalább 8 órára tegyük hűtőbe.
Elkészített mézeskalács nyers tészta.
  • Miután kivettük azt tapasztaljuk, mintha megkövült volna, de semmi gond. Én kiszedtem egy lapos fakanállal az egészet és így hidegen a konyhai mérleg segítségével megmértem (2235 g volt) és egyenlő arányban 6 felé kimértem. Így kisebb adagokban a kezem melegétől könnyedén tudtam 6 kis gombócot gyúrni néhány másodperc alatt.
6 egyenlő részre osztott mézeskalács tészta.
  • Ezt követi a kinyújtás lisztezett deszkán, mert a tészta egyébként beleragadna a nyújtódeszkába (én Dia Wellness 50 %-al csökkentett CH tartalmú liszttel liszteztem).
Leragadás nélküli, kerek forma nyújtása:
  • A deszkát és a tésztagombóc tetejét lisztezzük be.
  • Nyújtsuk tőlünk távolodva néhányat a tésztán, így kapunk egy függőlegesen kinyújtott tésztát.
Függőlegesen kinyújtott tészta.
  • Ezután emeljük fel a tésztát, lisztezzük meg kicsit alatta a deszkát, majd fordítsuk le a tésztát vízszintesen (ami eddig felül volt rész, most alulra kerül).
Másik oldalára fordított, vízszintesen kinyújtott tészta.
  • A tészta tetejét egy kicsit most is lisztezzük be. Így nyújthatjuk ki a szép kerek formát. (Egyébként nem szükséges szép precíz kerek forma, mert úgyis formákat szúrunk ki belőle :))
Tészta kerek formás nyújtása.
  • Ezután formákkal kiszúrhatjuk a kívánt figurát.
Formák kiszúrása.
  • 180 Celsius fokra melegítsük elő a sütőt. 9 percig süssük a formákat, sütőpapirral kibélelt tepsiben. Ne süssük túl!
Nagyon finom puha lesz már a sütés után a mézes és utána még napokig puha marad.
Díszített mézeskalács.

Szeretnék Nektek megmutatni néhány csomagolási lehetőséget. Annyira szépek :)
Csomagolás gyerekeknek dobozban, több rétegben, zsírpapirral elválasztva a rétegeket..
Csomagolás selyemszalagos zacskóban.

..és a kedvencem, ez Bencusé! :) Több rétegben rénszarvasos dobozban, a tetején szivárványos szívecskével :)
Nagyon jó étvágyat hozzá és kellemes Mikulás várást kívánok!

Nagy ölelés :)

Iza.

Nincsenek megjegyzések: