A savanyú
káposztából számtalan ízletes étel készíthető, ám nem csak ezért szeretjük.
A savanyú káposzta, és annak leve ugyanis
tele van vitaminokkal, a bélrendszerre
jótékony hatással van, fogyaszt és a daganatos sejtek szaporodását is
meggátolja. Egyszóval egy újkori csodaszer, amit már nagyanyáink is
használtak. Savanyú, összehúzza a szánkat, nyersen tulajdonképpen nem is túl
gusztusos, mégis örök kedvenc a savanyú káposzta, amiből évente több kiló is
lecsúszik a torkunkon. Mintha csak a szervezetünk ösztönösen hajtana a hűtő
felé, hogy a vékony hosszú csíkokat kizárólag kézzel felcsippentve, fejünket
hátraszegve csak küldjük és küldjük lejjebb, hogy gyomrunkba érve végre
kifejthesse minden jótékony hatását ez a ropogós és üdítő finomság. Főzve, rakva, párolva, levesnek, salátának,
vagy nyersen is gazdag vitamin és tápanyagforrás.
A savanyú
káposzta fejeskáposztából készül, az erjesztést sóval, vagy sós vízzel és
kovásszal végzik 10-90 napig. A fejeskáposzta C-vitamin tartalma igen magas (20 mg/100 gr), amit a savanyítás
után sem veszít el, mint ahogy más, értékes összetevőit sem. Így védhette
például James Cook hajóskapitány legénységét a skorbut ellen, s ezért kitűnően
alkalmas az erek támogatására, és az immunrendszer erősítésére is.
A
C-vitaminon kívül B1-vitamint (0,03
mg/100 g), niacint (0,1 mg/100 g) és
karotint (0,02 mg/100 g) is
bevihetünk fogyasztásával. Az ásványi anyagok közül pedig foszfor, kalcium, kálium, magnézium és nátrium található benne. Víztartalma is magas (92,5 g/100 g),
tehát még a napi folyadékszükségletünk kiszámításakor is bízhatunk benne. Ha ez
nem volna elég, 100 gramm káposzta
mindössze 3,4 gramm szénhidrátot, 1,1 gramm fehérjét, 0,2 gramm zsírt és 2,47
gramm élelmi rostot is tartalmaz.
A legjobb, a
hagyományos eljárással készült savanyú káposzta, a boltban kapható legtöbbje
sajnos már gyorsérleléssel készült. A savanyú káposztát ajánlott nyersen
fogyasztani, de megfelelő főzéssel az elkészítés során is megőrizhetünk számos
vitamint és ásványi anyagot belőle.
A bélrendszer seprűje A fejeskáposzta tejsavtartalma
nyersen is vetekszik a joghurtéval, savanyítás során pedig a káposztában
található cukorból ugyancsak ez lesz. A tejsav azon kívül, hogy megakadályozza
magának az élelmiszernek a rothadását, számos jótékony hatással is rendelkezik a bélrendszerre. – A
tejsavbaktériumok, vagyis laktobaktérumok eldősorban a vastagbélben fejtik ki a
hatásukat, ugyanis a stressz, a fertőzések, vagy az antibiotikum-kúrák után
segítenek helyreállítani a felborult egyensúlyt – mondta dr. Kozma Ákos,
belgyógyász.
Az igazi
titok azonban mégsem ebben rejlik, hanem a magas
rosttartalomban. A rostok ún. nem felszívódó táplálékok. A növényi sejtek
sejtfalát, vagyis a cellulózt az emberi szervezet nem tudja megemészteni, így a
rostok tulajdonképpen kefeként működnek
a bélben. Minden oda nem illő
salakanyagot segítenek kipucolni. Mindemellett megkötik a vizet, így azt a
vastagbél nem tudja felszívni.
Így a
savanyú káposzta fogyasztásával rendszeres és jó állagú székletre is
számíthatunk – folytatta a szakorvos. De a savanyú
káposzta levét sem kell a csapba öntenünk! A savanyú káposzta-lé ugyanis a bélrendszer seprűje, már napi 1 dl elfogyasztása is erősíti a bélflórát és megsemmisíti a káros
baktériumokat, és a májat is tehermentesíti, C-vitamin tartalma pedig szintén.
Minden falat
egészség Azt már láttuk, hogy nyersen mennyi hasznos tápanyagot nyerhetünk a
savanyú káposztából, de mi a helyzet, hogy ha főzve szeretnénk elfogyasztani?
Főzéssel
ugyan veszít a C-vitamin tartalmából, de még mindig marad benne. Ügyeljünk
tehát arra, hogy ne fűzzük túl, hiszen annak egyébként sincs semmi értelme, a
káposzta úgy jó, ha ropog. Kuktában pedig percek alatt elkészül – mondta Barna
Lajosné Éva. A dietetikus szerint a gyakran túl nehézre készített káposztás
ételeket könnyen a visszájára is fordíthatjuk, egy kis odafigyeléssel.
Erjesztett
ételek:
Az
erjesztett ételek körülbelül egyidősek az emberi kultúrával. Az emésztést
elősegítő erjesztett ételeket, kezdetben tartósságuk miatt kedvelték főként, de
azóta is nagy népszerűségnek örvendenek. Az Észak-afrikai sivatagokban,
tevetejből készültek az első joghurtok, a nagy hőségben ugyanis csak
erjesztéssel tudták eltartani az élelmiszert.
Ha töltött
káposztát készítünk, a tölteléket készíthetjük fele disznó-, fele pulykahúsból,
ne rántsuk be és energiaszegény tejfölt kínáljunk hozzá és máris fogyókúrás ételt
kaptunk. A székelykáposztához használhatunk eleve csak pulykahúst, a comb a
legjobb – folytatta a szakértő, aki a legegészségesebb fogásokhoz a rakott
káposztáról (ami szintén készülhet savanyú káposztából) is a besamel-mártás
elhagyását javasolja.
A káposzta
készülhet római tálban is, amiben a lefedésnek köszönhetően a tápanyagveszteség
jelentősen csökkenthető.
Ha pedig
éppen ellenkezőleg, az a célunk, hogy hízzunk, akkor tegyünk a rakott káposztánkra
két tojással kikevert besamelt, szórjunk rá sajtot és ágyazzunk meg neki
szalonnával!
Fogyókúrára
is kiválóan alkalmas Aligha találni olyan fogyókúrázót, aki ne próbálkozott
volna még meg a savanyú káposzta-leves kúrával. A savanyú káposzta
energiatartalma alacsony: 100 grammja
csupán 20 kilokalóriát (kcal) tartalmaz, viszont rendkívül laktató.
Segíti az
emésztést, s ahogy fent olvashattuk, magas rosttartalmának köszönhetően
tulajdonképpen kipucolja a beleket.
Iktasson
étkezésébe savanyú káposzta napokat! Egy napra egy kilogramm savanyú káposztát
tervezzen, amit ízesíthet fokhagymával, köménymaggal, kis pirospaprikával. –
Nyersen kevés olivaolajjal meglocsolva, pár szelet almával vagy paradicsommal
dúsítva kiváló salátának is – mondta a dietetikus. A böjt kiegészítőjére pedig
ajánljuk a levét, ami magas vitamintartalmának köszönhetően véd az ilyenkor
esetlegesen fellépő vitaminhiányos állapottól, s kitűnő a máj tehermentesítésére is. Epebetegek óvatosan!
Mint
minden „csodaszer” a savanyú káposzta sem univerzális. Emésztőrendszeri
betegségben szenvedőknek, epebetegeknek, puffadásra hajlamosaknak ez a
savanyított eledel problémákat is okozhat éppen a sokat hangoztatott
élelmirost- és illóolaj tartalma miatt. Egy-egy fogás utáni teltségérzetet és
puffadást azonban nem ez a két összetevő okozza, hanem a hozzáadott zsiradék és
füstölt húsok. Már csak ezért is érdemes megfogadni a dietetikus tanácsait!
Nagy ölelés :)
Iza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése