Biztos emlékeztek, hogy
készítettem már nyers,
teljes értékű lenmag kenyérkét. Ebben az a szenzációs, hogy nem kell sütni,
minden allergizáló anyagtól mentes. Ráadásul kenyérsütési tudomány sem kell
hozzá.
Ezek a teljes értékű kenyerek azért
nagyon egészségesek, mert nem tartalmaznak semmilyen mesterséges adalékanyagot.
Emellett minden egyes alkotóeleme úgy kerül bele, ahogy a természet megalkotta,
ezért teljes értékű. Ráadásuk a hajdinát csíráztatott állapotban tesszük bele.
Ilyen állapotban nyújtja a legtöbb életerőt a mag. Olyan, mintha egy pici őssejtje lenne a magnak. Végül de nem utolsó sorban pedig ezek a hozzávalók
nem vesztik el vitamin-, enzim- és ásványi anyag tartalmukat sem a magas
hőfokon történő sütés alatt, hiszen nem
sütjük, hanem aszaljuk a kenyérkét.
A korábbi len kenyérke
tartalmazott lilahagymát is de most olyat kívántam, amelynek íze semlegesebb.
Ha ahhoz van kedvem magában ropogtatom, ha pedig ahhoz, akkor teszek rá
zöldséget, sonkát és szendvicsként fogyasztom. Mint pl. a puffasztott rizst
vagy az extrudált kenyereket.
Most a sima, barna lenmag helyett aranylen magot
használok. Az aranylen íze mogyorós, vajas. Számos gyógyhatása van
szervezetünkre.
A lenmag 35 százalék zsiradékot tartalmaz, aminek 72 százaléka esszenciális, tehát a szervezet számára
nélkülözhetetlen. Ebből 58 százalék nélkülözhetetlen zsírsav, amiből a
szójababban csak 9 százalék van, a tökmagban 15 százalék, és a dióban 5
százalék. Más táplálékainkban nem fordul elő, vagy csupán jelentéktelen
mennyiségben.
A lenmag tartalmazza a
legtisztább és legtöbb esszenciális olajat, amire a
szervezetnek szüksége lehet. Ezzel a tulajdonságával ez egyik legértékesebb
táplálékunkká vált.
Gazdag A, B, C, D és E
vitaminban. Az ásványok közül nagymennyiségben tartalmaz káliumot, foszfort,
magnéziumot, kalciumot, ként, vasat, cinket, nátriumot, klórt, mangánt,
szilíciumot, rezet, fluort, alumíniumot, nikkelt, kobaltot, jódot, krómot stb.
És akkor nézzük, hogy milyen könnyű is elkészíteni :)
Hozzávalók:
- 250 g aranylen mag aprítva
- 350 g csíráztatott hajdina
- 1 közepes kígyó uborka (az enyém 218 g volt tisztítva)
- 3 csapott teáskanál Himalaya só (ér kóstolni, nem biztos, hogy egyforma az ízlésünk)
- 4-5 púpozott evőkanál bio sörélesztő pehely (ez adja a sajtos ízt)
Elkészítés:
- Első lépésként a hajdinát kell csíráztatni. Hogy hogyan csiráztassuk a hajdinát már korábban leírtam, itt olvashatjátok. (a hajdina csiráztatásához 2-3 nap szükséges )
- A csíráztatott hajdinából 200 g-t aprítógépben kicsit aprítsunk fel. A maradék 150 g maradhat egészben.
- Az aranylen magot aprítógépben kicsit aprítsuk össze. Úgy tűnik, hogy a szemek elcsúsznak egymáson és a gép nem nagyon akarja elkezdeni összetörni a kemény lenmag szemeket de kitartás, kicsit több idő kell a gépnek (kb. 5 perc).
- Az uborkát az aprítógépben/turmixgépben teljesen pépesre turmixoljuk össze.
- Ezután minden hozzávalót tegyünk egy tálba és egy kanállal keverjük jól össze. Kóstoljátok meg, hogy ízlik-e, kell-e még bele só vagy sörélesztő pehely. Ha gondolod tehetsz bele napraforgó magot is.
Hozzávalók egy tálban. |
Hozzávalók összekeverve. |
- Ezt követően a masszát borítsuk ki egy műanyag tányéralátétre vagy bármire amibe nem ragad bele. A fa nyújtódeszkát nem ajánlom, azzal szerintem nehezebb dolgozni (beleragad, átáztatja a deszkát). Egy nagyobb kanállal kenjük el a masszát kb 3-4 mm-es vastagságúra.
Kenyérkék formázása. |
- Egy bögre vagy fánkformázó segítségével vágjunk ki formákat. Óvatosan (palacsintakés vagy lapos fakanál segítségével) vegyük fel a nyers kenyérkéket és sütőpapirral kibélelt tepsibe tegyük bele.
- A sütőt a legkisebb fokozatra (40-50 Celsius fok) állítsuk, hőkeveréses üzemmódra és aszaljuk a kenyérkéket kb. 3 óráig úgy, hogy a sütő ajtaja egy ujjnyira legyen nyitva. Így a nedvesség távozni tud. Óránként forgassuk meg egyik oldaláról a másikra.
- Mivel fűtési szezon van, ezért a félig megaszalt kenyérkéket tovább aszalhatjuk, akár egy egész éjszakán át a radiátoron. Minél tovább aszaljuk annál szárazabb lesz és tovább eláll.
Kenyérkék aszalása radiátoron. |
Nagyon jó étvágyat és
egészséget hozzá!
Nagy ölelés :)
Iza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése