Rég várunk valamire...

Nagyon szép napot kívánok Drága Blog Olvasóim!

Az elmúlt napokban sok impulzus ért néhány dologgal kapcsolatban. Ezt szeretném Veletek megosztani.

Az egyik amin elgondolkodtam: az időjárás hatalma a tudattal rendelkező ember felett.

A másik pedig: az örökös várakozás valamire.

Ma egy igen hűvös, borongós napra ébredtünk. Tegnap előtt este kitettem a terasz korlátjára a hálószobánk szőnyegjeit, hogy frissüljenek fel éjszaka. Hajnalban arra riadtam fel, hogy zuhog az eső. Odaszóltam a Páromnak, hogy „Kicsim, zuhog az esőőő!!”, Ő a lehető legnagyobb természetességgel nyugtázta, hogy „ok”. Gondolta magában, hogy előfordul ilyen, ez a természet rendje és átéltünk már elég sok esőt életünk során.

Én mezítláb, egy szál pendelyben ugrottam ki az ágyból, vetődtem a szőnyegekért, amikből már folyt az esővíz.

Pendely: Eredet [pendely <ómagyar: pendel (hosszú ing, alsóruha) < ősmagyar: pendel (női alsóing); Az asszony pendelyben aludt éjszaka/

Gyorsan a kád szélére terítettem a szőnyegeket remélve, hogy megszáradnak.

Ez a hajnali kis izgalom és futkorászás a szőnyegekkel teljesen felpörgetett, vissza már nem tudtam aludni, indult a nap.

Közben vártam – vártam, hogy a szőnyegek megszáradjanak. Tudni kell, hogy jó vastagok, finom puhák, mert az olyan jó mikor reggel felkelünk és nem hideg burkolatra lépünk rá.

A szőnyegek még estére is ugyanolyan vizesek voltak, mint hajnalban.

Valójában ezt két dolog miatt írtam le Nektek.

1/ Olyan sokszor van, hogy azt hallom: „az idő is szomorkás, nekem sincs túl jó kedvem”, vagy „most esik az eső, nincs kedvem elmenni edzeni”, közmédiában elhangzott: „hidegfront vonul át, mindenki ingerlékenyebb lehet” ??????????

Kérem szépen! A természet természetes, nem szélsőséges változásai, miért határozzák meg ilyen hangsúlyosan a mindennapjainkat? Miért halasztunk, tolunk el számunkra fontos dolgokat miatta? Miért befolyásol minket? Nem mi döntünk arról, hogy mit szeretnénk csinálni adott napon? Ilyen könnyen megingathatóak vagyunk? Hol tartunk a dolgok elfogadásában? Hol tartunk a dolgok elengedésében? Valóban minden nap úgy kelünk fel, hogy ebből a napból is a legjobbat fogom kihozni? Minden nap éreztetem és elmondom szeretteimnek, hogy fontosak nekem, vagy halogatjuk azt is, mert most nincs kedvem, mert pl. az időjárás ingerlékenyebbé tett? 

A természet ereje óriási. Legyen szó az időjárásról, családról, emberi kapcsolatokról.

A zuhi kilendített a megszokott reggelemből, mérges is voltam egy ideig, de meg is lepett ami sok új és jó dolgot is hozott aznap. Olyan dolgokat, amik nem történtek volna meg. Korábban keltem, a szőnyegeket végül kimostam, ami nagyon jó, friss illatot kölcsönöz a hálószobának, készítettem egy finom hagymás nyúlmájat a Páromnak; Isteni lett, elmentem edzeni és még hátra volt egy csomó idő a napból :)

2/ Várok – várok!

Ugyan mire???

A várakozással igen sok idő telik el. Meddig és mire vársz?

Vártam – vártam, hogy az esőáztatta szőnyegek megszáradjanak, mire meguntam és bedobtam őket a mosógépbe. Ez sokkal jobb variáció volt, mintha csak úgy hagytam volna. Gondoljatok bele, szagolhattuk volna az "ázott kutyaszagot" esténként :)

Tegyük fel, hogy arra várok, hogy egy picit lefoggyak, jobban nézzek ki, mert ilyen testtel csak nem megyek már le az edzőterembe a sok kigyúrt pasi és csinos nő közé. Vagy megveszek egy gyönyörű ruhát ami picit szorít de nem baj, mert ez már elég motiváció ahhoz, hogy tényleg tegyek valamit az alakomért; aztán persze oda kell ajándékoznom 10 éves unokahúgomnak. 
Végül már nem is arra várok, hogy lefogyjak, hanem arra, hogy emlékezzek hova is akarok menni vagy kinek is vettem ezt a ruhát :)

Ha csak várok de tovább csinálom a megszokott, sztenderd, örömöt nem igazán adó dolgaimat, sőt ha valaki túlzásba viszi a nonstop biztonságra való törekvést, megszokottá válik az élete, ami egy idő után unalmas lesz, nem érik meglepetések. Amit már ismerünk az egy idő után uncsi.

Az életnek vannak olyan területei amikről azt hisszük, hogy már teljesen ismerjük és amiért ezt hisszük uncsivá válik számunkra. Nézzünk itt is egy példát: párkapcsolatban is azt hisszük, hogy már teljesen ismerjük párunkat. Lehet, hogy megértjük őt, vagy legalábbis úgy teszünk de a másik annyira más, teljesen megismerni, szinte lehetetlen. Elég kíváncsiak vagyunk a párunkra? Vagy lehet nem is látjuk igazán, mert csak azt látjuk benne x év után, amit már ismerünk benne, tudunk róla? 

Visszatérve az állandó várok valamire szituációra.

Miért halogatunk dolgokat? Miért arra várunk, hogy előbb a párunk mondja, hogy hiányzol, szeretlek, miért nem tesszük meg először mi magunk? Miért nem vágunk bele abba, amit igazán szeretnénk csinálni? Miért nem azt csináljuk, amiben jól érezzük magunkat? Tudom azt, hogy ha belevágok, olyan új élmények, érzések, emberi kapcsolatok fognak velem szembe jönni, amelyek új inspirációt és hihetetlen sok erőt és hitet fognak nekem adni? Azért nem vágunk bele, mert ismeretlen? Nem tudjuk mi vár ránk? Soha nem is fogjuk megtudni, ha nem kezdünk bele! Félünk tőle? És ha félretesszük félelmeinket, belevágnánk? 

Hogy kin múlik, mi befolyásolja egy mosolygósabb, egészségesebb, sikeresebb, szeretet teljesebb élet elérését?

Rajtunk múlik, mindenki saját maga befolyásolhatja.

Húgommal is beszéltem erről a témáról. Ő Édesanya, most 2 hónapos a kisfia. Ő a várakozást egy teljesen más aspektusból látja, amiben teljesen igaza van. Ebből is látszik, hogy különböző élethelyzetekben különbözőképpen vélekedünk dolgokról. Így van ez jól.

Idézem Tőle: „én a várakozást csodálatos dolognak fogom fel. Várakozni hogy elérjük céljainkat a kitűzött út végét jelenti. Nem véletlenül hívják a Várat várnak. Várakozni, mert egy ismeretlen dolog felé nézünk, amely újdonságokat rejteget és varázslattal tölt el. Várni, várandósnak lenni maga a csoda. A női szerep a várakozás a férfi szerep a találkozás és még sorolhatnám...”

Igen, nagyszerű dolog várni egy gyermek megszületésére, egy randinak az időpontjára, vagy várni, hogy hazajöjjön feleségünk, férjünk a munkából, vagy várni, gyermekünk első iskolai fellépését az anyák napi ünnepségen. Hiszen amíg várunk ünneplőbe öltöztetjük lelkünket és várjuk, hogy az esemény megtörténjen.

Az én fenti soraim inkább a félelmeink miatti beteljesületlen várakozásról és az olyan vágyakról szólnak, amelyekért saját korlátaink miatt nem teszünk semmit. Arra várunk, hogy csak úgy beteljesüljenek, vagy egy tündérke teljesítse. Ha meg nem jön össze, akkor meg mindent és mindenkit hibáztatunk, de nem valljuk be saját magunknak, nem válaszolunk őszintén maguknak arra kérdésre, hogy megtettünk e mindent ahhoz, hogy amire akár éveken át vártunk, teljesüljön. 
Ezen túlmenően amire meg nincs ráhatásunk, lásd pl. az időjárás azt fogadjuk el, semmi értelme hogy pulzusunkat megmozgassa.

„Soha semmi sem történik csak úgy magától. Mindig valaki tesz valakivel valamit. Rá kell ébredni, hogy szabadok vagyunk.”

Feldmár András; Életunalom, élettér, életkedv.

Ha voltatok már olyan élethelyzetben, amikor vártatok valamire és később beláttátok, hogy de jó lett volna hamarabb meglépni, vagy nem félni, hanem túllépni korlátaimon és csinálni, vagy többet tenni érte. Vagy utólag azt mondtátok, hogy de hü..ye voltam, hogy ennyi ideig vártam, vagy erre a hülyeségre miért vártam ennyi időt, miért tettem bele ennyi energiát, akkor a blog megjegyzésébe nyugodtan írjátok meg. Ha szeretnél névtelen maradni, akkor a megjegyzés írásánál klikkeld be a névtelen ikont.

Nagy ölelés :)

Iza